Integráció

A szövetkezeti hitelintézeti integráció 85 önálló, magántulajdonban lévő szövetkezeti hitelintézet – takarékszövetkezet, hitelszövetkezet, illetve kisebb bank – együttműködése, amelyet annak érdekében hoztak létre, hogy az ügyfeleiknek, a betéteseiknek több és jobb szolgáltatást tudjanak nyújtani, nagyobb biztonságban és magasabb színvonalon.

Integráció

Mit jelent a szövetkezeti hitelintézeti integráció?

A szövetkezeti hitelintézeti integráció 85 önálló, magántulajdonban lévő szövetkezeti hitelintézet – takarékszövetkezet, hitelszövetkezet, illetve kisebb bank – együttműködése, amelyet annak érdekében hoztak létre, hogy az ügyfeleiknek, a betéteseiknek több és jobb szolgáltatást tudjanak nyújtani, nagyobb biztonságban és magasabb színvonalon.

Miért van szükség a szövetkezeti hitelintézeti szektor megújítására?

A szövetkezeti hitelintézeti integráció átalakítására azért van szükség, mert az együttműködés eddigi formái nem voltak kellően erősek, és mert a szektor önmagától, önerőből megújulni nem volt képes.

Az elmúlt húsz évben a takarékszövetkezetek, hitelszövetkezetek száma közel a felére csökkent, a tagok száma több mint egymillióról közel százezerre esett vissza, és a szektor piaci részesedése öt százalékra zsugorodott. Emellett sok olyan esetre derült fény, amikor a rendszer hiányosságai miatt egyes takarékszövetkezetek milliárdos visszaéléseket követtek el, azaz felelőtlenül bántak a betétesek, saját tagjaik és a közös alapok pénzével.

Miért gyengültek meg a takarékszövetkezetek? Melyek a gyengeségek jelei?

A gyengülő pozíciók egyik fő oka éppen az integráció hiányosságaiban, a szövetkezeti hitelintézeti rendszer széttagoltságban keresendő. A szövetkezeti hitelintézetek az eddigi rendszerben nem bírták tartani a versenyt a nagyobb tőkeellátottsággal, hitelezési potenciállal, az ország bármely pontján egységes és korszerű szolgáltatásokat kínáló és hatékonyabban működő kereskedelmi bankokkal.

Mi az integráció megújításának célja? 

A szövetkezeti hitelintézeti szektorban olyan értékek rejlenek, amelyeket meg kell őrizni, vagy meg kell menteni. Nyugat-Európában ez a forma szerves része a gazdaságnak, remekül teljesít a pénzügyi közvetítésben.

Nyugat-Európában a szövetkezeti hitelintézetek a hazainál lényegesen nagyobb, átlagosan húsz, esetenként 30-40 százalékos piaci részesedéssel bírnak. Ilyen piaci pozíciók betöltésére a lehetőség elvben Magyarországon is megvan, mert a szövetkezeti hitelintézetek több mint 1.500 fiókot tartanak fenn, mintegy 7.000 munkavállalót foglalkoztatnak.

Ezt erősíti, hogy a szektor szereplői mintegy ezer hazai településen egyedüli szolgáltatóként vannak jelen.

Tehát éppen azért van szükség az integráció megújítására, hogy a szektor ki tudja hozni magából azt az eddig kiaknázatlan potenciált, ami benne van, és amit sok európai ország már sikeresen kihozott belőle.

Az integráció megújításának köszönhetően a szövetkezeti hitelintézetek a jövőben egységes, az eddigieknél sokkal szélesebb körű, helyben is igénybe vehető banki szolgáltatásokkal és termékekkel, jóval nagyobb tőkeerővel, egységes arculattal és informatikai rendszerrel jelenhetnek meg a piacon. Ennek, illetve a szektorszintű közös tőkemegfelelésnek, továbbá a jövő év elejétől fokozatosan életbe lépő keresztgarancia-rendszernek köszönhetően idővel a szövetkezeti hitelintézetek lényegesen nagyobb szerepet tölthetnek be a helyi pénzügyi-gazdasági vérkeringésben, jelentősen növelhetik piaci részesedésüket.

Miben érezhet javulást a jövőben egy szövetkezet?

Mindenekelőtt abban, hogy mostantól nem csak magára számíthat, hanem egy jól szervezett, országos üzleti együttműködés részévé válik. Ennek következtében idővel egyre több háttértevékenységet vesz át a szövetkezeti hitelintézetektől az integráció két központi szervezete, a TakarékBank és az SZHISZ. Ez amellett, hogy garantálja a betétesek erősebb védelmét és a nagyobb üzembiztonságot, erős szakmai támogatást biztosít a szövetkezeti hitelintézeteknek az ügyfelek kiszolgálásában. Ez a megerősített háttér, továbbá a szektorszintű közös tőkemegfelelés és a harmadik felekkel szembeni egyetemleges felelősségvállalás biztosítja majd, hogy az ügyfelek az országos hálózat egészének szolgáltatásait vehessék igénybe. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Rövid távon egységesülnek a kockázatkezelési elvek, a marketing, a termékfejlesztés, középtávon pedig az informatikai rendszerek és ezáltal jobb lesz az ügyfelek kiszolgálása.

Mi a TakarékBank szerepe az új integrációban?

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (TakarékBank) a szövetkezeti hitelintézetek integrációjának versenyképes és prudens működését biztosító központi bankja, amelynek legfontosabb ügyfelei a bankot alapító szövetkezeti hitelintézetek. Korábban csak a szövetkezeti hitelintézetek egy része volt tulajdonos a Takarékbankban, most pedig az integrációban részt vevő összes szövetkezet azzá vált, így a bank által kínált előnyöket, szolgáltatásokat ma már a szektor összes szereplője egyaránt élvezheti.

A banki ügyfelek ugyanis ma már joggal várják el, hogy az ország bármely pontján ugyanazokat a szolgáltatásokat ugyanolyan magas színvonalon tudják igénybe venni, vagy hogy az ország egyik végében ugyanolyan biztonságban legyenek a betéteik, mint másutt, és hogy például ugyanúgy tudják használni a bankkártyájukat.

A MTB tevékenysége három fő funkció köré csoportosítható.

  1. Az Integráció központi bankjaként egyfelől szabályozza és biztosítja az integrációban  részt vevő hitelintézetek egységes banki működését és koordinálja üzleti fejlődésüket, másfelől korszerű termékeket és szolgáltatásokat nyújt a szövetkezeti hitelintézetek számára.
  2. Kereskedelmi bankként a szubszidiaritás elve alapján szolgáltatásokat nyújt azon kiemelt ügyfélkörök részére, amelyek esetében a szövetkezeti hitelintézeteknek nincs lehetőségük, megfelelő méretük vagy ismeretük az adott szolgáltatások nyújtására.
  3. Befektetési bankként kiegészíti a szövetkezeti hitelintézetek termékpalettáját és közvetít az integrációban részt vevő hitelintézetek és a tőkepiacok között. Teljes körű befektetési szolgáltatásokat nyújt közvetlenül, illetve ügynökökön keresztül magán- és intézményi ügyfeleknek, valamint hozzáférést biztosít a nemzetközi értékpapírpiacokhoz.

Hogyan érinti mindez a mostani takarékszövetkezeti ügyfélkört?

A takarékszövetkezeti betétesek számára a betétek biztonsága ugrásszerűen nő majd. A szövetkezeti hitelintézeti ügyfélkör számára egyre jobb és korszerűbb szolgáltatási színvonalat biztosítanak majd a szövetkezeti hitelintézetek. Az integrált működés előnyei az ügyfelek számára számos területen megmutatkoznak majd. Szélesebb banki termékkínálatot és magasabb szolgáltatási színvonalat fog tudni felmutatni a takarékszövetkezeti hálózat az integrációnak köszönhetően.

Mi célt szolgál a Magyar Posta és a szövetkezeti hitelintézeti integráció együttműködése?

Ma számos hazai településen a takarékszövetkezetek, illetve a postahivatalok jelentik az egyetlen lehetőséget a helyi lakosok számára, hogy pénzforgalmi szolgáltatásokat vegyenek igénybe, megtakarításaikat elhelyezzék vagy hitelügyeiket intézzék. A Magyar Posta és a szövetkezeti hitelintézeti szektor hosszú távú stratégiai együttműködésének célja, hogy a vidéki lakosok, kis- és középvállalkozások és egyéni gazdálkodók ezrei is hozzáférhessenek a korszerű pénzforgalmi, banki, befektetési és postai szolgáltatásokhoz, ezáltal csökkentve azt a hátrányt, amelyet jelenleg a városokban élőkkel szemben elszenvednek.

A tulajdonosi kapcsolattal is megerősített együttműködésnek köszönhetően idővel a posta fiókhálózatában is megjelennek majd a szövetkezeti hitelintézeti szektor által kínált egységes pénzügyi termékek és szolgáltatások, ugyanakkor a Postának is vannak olyan szolgáltatásai, amelyek relevánsak a takarékszövetkezetek számára, például a bankbiztonsági, kézbesítési, nyomtatási és egyéb logisztikai szolgáltatások. Egymás pénzügyi termékeinek kölcsönös forgalmazásához a jövőben közös háttérrendszerek – elsősorban informatikai rendszer – kiépítésére és működtetésére van szükség.

A posta és a szövetkezeti hitelintézetek hálózatának kombinálása továbbá a nagyobb hatékonyság mellett mindkét szolgáltató számára sokkal szélesebb országos lefedettséget biztosíthat. Jelenleg, mintegy ezer hazai településen egyedüli pénzügyi szolgáltatóként vannak jelen a szövetkezeti hitelintézetek, amelyek összesen közel 1.700 fiókot működtetnek, a postahivatalok száma pedig meghaladja a kétezer-ötszázat, így az együttműködés a jövőben az ország meghatározó méretű pénzintézetévé nőheti ki magát.